Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Örömteli a roma közösségek önszerveződése

A külügyminiszter szerint örömteli, hogy a roma közösségek ma már egyre inkább önszerveződőkké válnak, és ezzel nyilvánvalóvá teszik, hogy nemcsak az elesettek felemeléséhez, hanem az ország társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődéséhez is készek és képesek hozzájárulni.


Dátum: 2013-06-23 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:29.841691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Martonyi János a kaposvári Napkerék Egyesület szombati rendezvényére írt köszöntő levelében azt írta: ha a romák helyzetének javítása nemzeti sorskérdés, akkor a jelenlegi kormány nem kevesebbet, mint a sorsforduló célját tűzte ki maga elé programjában.

A szemléletváltásnak része, hogy a cigányságra nem problémaként, hanem erőforrásként tekint, valamint hogy nem elégszik meg a diszkrimináció és szegregáció elleni küzdelemmel, hanem aktív integrációs politikával kívánja felszámolni azt a hátrányt, amit a romák a kilencvenes évek átalakulásaiban, különösen munkalehetőségeik tömeges megszűnésével elszenvedtek - tette hozzá a Külügyminisztérium által az MTI-hez is eljuttatott levélben.

A kaposvári Napkerék Egyesület szombatra meghívta a Magyarországra akkreditált nagyköveteket, hogy egész napos rendezvény keretében mutassa be a várost, Somogy megyét és a roma lakosság társadalmi integrációja érdekében végzett tevékenységét.

Kapcsolódó elemek