Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ezzel tulajdonképpen a meleg vizet találtuk fel"

A jelenlegi kabinet a Világbank, az IMF és az unió javaslataival és a szocialisták, illetve Bajnai Gordonék álláspontjával szembemenve unortodox gazdaságpolitikába kezdett, és nem az emberekre akarta hárítani a válság terheit, hanem az összes ágazatot bevonta a teherviselésbe - hangsúlyozta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere szombaton, a Hír TV P8 című műsorában.


Dátum: 2013-06-23 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:31.773980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos a Hír Tv P8 című műsorában

A jelenlegi kabinet – így Kósa – a Világbank, az IMF és az unió javaslataival és a szocialisták, illetve Bajnai Gordonék álláspontjával szembemenve unortodox gazdaságpolitikába kezdett, és nem az emberekre akarta hárítani a válság terheit, hanem az összes ágazatot bevonta a teherviselésbe. „Ezzel tulajdonképpen a meleg vizet találtuk fel. Amíg azonban a válságot itthon sikerrel kezeltük, az uniótól azt kaptuk, hogy szüntessük meg a rezsicsökkentést. Eközben például Görögországban az EU olyan szinten félrekezelte a recessziót, hogy végül ki kellett állniuk, és el kellett ismerniük, hogy valamit nagyon elrontottak” – tért ki rá Kósa Lajos.

Arra a kérdésre, hogy kinek szurkol a Mesterházy–Bajnai-csatában Kósa azt válaszolta, hogy Zuschlag Jánosnak, mert ő hamarosan szabadul, míg a két nagyágyúról az a véleménye, hogy „egyik rosszabb, mint a másik”.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4042, 'source_type': 'media', 'source_id': 10950, 'target_type': 'article', 'target_id': 128796, 'relation_type': 'describes'}