Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árhullám a Dunán

A Dunán levonuló jelentős árhullám miatt másodfokú készültség van érvényben a folyó szigetközi szakaszán Rajkától Vénekig, s elsőfokú a Mosoni-Duna balparti védvonalán Vének és Győr között - közölte pénteken Baross Károly, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese.


Dátum: 2002-03-22 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:02.729619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakember elmondta: az előrejelzések alapján szombat reggel nagy valószínűséggel el kell rendelni a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a szigetközi szakaszon.

A németországi és az ausztriai áradások ismeretében arra számítanak, hogy a Duna vízszintje megközelíti az 1991-es árvíz során mért legmagasabb értékeket.

A másodfokú készültség folyamatos figyelőszolgálatot jelent, mivel a víz a mederből már kilépett és a hullámtérben folyik, ez a helyzet azonban még nem igényel érdemi beavatkozást.

Baross Károly közölte: szombat reggeltől elsőfokú készültséget rendelnek el a Mosoni-Dunán Győr térségében, továbbá a Dunán, a Komárom és Almásfüzitő közötti szakaszon, valamint Esztergomnál. Ugyancsak elsőfokú készültség lesz érvényben szombat reggeltől a Lajta folyó Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom közötti szakaszán.

Kapcsolódó elemek