Az ecuadori külügyminiszter-helyettessel tárgyalt Szijjártó
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár kedden fogadta Marco Albuja Martínez ecuadori külügyminiszter-helyettest - tájékoztatta az MTI-t az államtitkár sajtófőnöke, megjegyezve, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom az idén meghaladja az 5 millió dollárt.
Dátum: 2013-06-25 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:50.642589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindkét ország jelentős lépéseket tett az államadósság elleni küzdelemben - tette hozzá, kitérve arra, hogy Ecuador Magyarországhoz hasonlóan jogszabályban rögzítette államadósságának plafonját.
"A kereskedelmi kapcsolataink az idei évben meg fogják haladni az 5 millió dollárt, áruforgalmunk elsősorban virág- és gyümölcsimportból, valamint gépipari exportból áll" - ismertette a sajtófőnök.