Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negyedmilliárd forintos kerékpárút-beruházás Győrnél

Felavatták kedden a mintegy negyedmilliárd forintból megépült, az 1-es főút észak oldalán haladó Győr-Abda kerékpárutat.


Dátum: 2013-06-25 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:52.067620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eseményen elhangzott: a több mint három kilométeres szakasz egy 227 millió forintos uniós pályázati forrásból készülhetett el; Abda saját költségén további fél kilométernyi kerékpárutat újított fel, míg Győr több tízmilliót fordított a projekthez szükséges telekvásárlásokra. A 2,6 méter széles út mellett a terület vízelvezetési rendszerét is átalakították.

Borkai Zsolt (Fidesz), Győr polgármestere az eseményen hangsúlyozta, a fejlesztéssel a most átadott szakasz a régió kerékpáros hálózatának szerves részévé válik. Az út révén jobb és biztonságosabb úton járhatnak iskolába vagy munkába a térségben élők, utazhatnak a turisták.

Szabó Zsolt (független), Abda polgármestere azt emelte ki: a településen élők számára régóta ez volt a legfontosabb fejlesztés, amelynek révén nemcsak Abda, de a térség több távolabbi községe is könnyebben, biztonságosabban lesz elérhető két keréken.

Kapcsolódó elemek