Az Új nemzedék program esélyt ad a hátránnyal indulóknak
Az Új nemzedék jövőjéért program esélyt teremt azoknak, akik valamilyen hátránnyal indulnak az életben - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a program keddi sajtótájékoztatóján, az EFOTT nulladik napján, az Új Nemzedék Központban Zánkán.
Dátum: 2013-06-25 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:54.020271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter elmondta, a program fő célja a fiatalok segítése jövőképük megfogalmazásában, illetve felkészítése a munkaerő-piacra való zökkenőmentes belépésükre. A kétéves projekt három területen, az ifjúságsegítő intézményrendszer fejlesztése, a korosztályos kommunikációs platformok egységesítése, valamint az ifjúsági szolgáltatások bővítése területén valósít meg összehangolt intézkedéseket - tette hozzá.
Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos azt mondta, olyan átfogó támogatói programot ajánlanak fel a közoktatásban tanuló fiatalok számára, amely kellő információt nyújt a pályaválasztáshoz, karrierépítéshez.