Gúnyolódás és "gettózás" szocialista módra
Krállné Malecz Julianna (szocialista önkormányzati képviselő, Dabas), valamint Szanyi Tibor országgyűlési képviselő (MSZP) 2013. június 24-én tüntetést szervezett az ócsai szociális lakóparkhoz, majd petíciót nyújtottak át Pánczél Károly országgyűlési képviselőnek (Fidesz-KDNP), valamint Horváth Tamás alpolgármesternek (Fidesz).
Dátum: 2013-06-25 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:14:55.660473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gyurcsány-Bajnai-kormány üldözte adósságokba és svájci frank hitelekbe a családokat, amelynek az lett a vége, hogy 140-szerése nőtt a magyar lakosság devizaállománya. 2002 után a Gyurcsány-Bajnai-kormány eltörölt minden kormányzati segítséget. Eltörölte az első Orbán-kormány által indított otthonteremtési programot, korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást. Vagyis gyakorlatilag megszüntette a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők „sokba vannak az államnak”. Az, hogy az MSZP emellett még sértegeti is ezeket az embereket:"gettóról" és "adósparkról" beszél a kormány által épített ócsai lakópark kapcsán, az ízléstelen és embertelen.