Gyere Haza Karrier Pont - eddig több mint százan kértek tanácsot a külföldről való hazatéréshez
Eddig több mint száz fiatal kereste meg a Gyere Haza Karrier Pontot, hogy külföldről való esetleges hazatéréséhez segítséget kérjen - közölte a Gyere Haza Alapítvány az MTI-vel.
Dátum: 2013-06-26 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:00.318866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlés szerint a megkeresések elsősorban álláskeresési technikákkal, önéletrajz- és motivációs levél írásával, valamint a hazaköltözéshez és az itthoni újrakezdéshez szorosan kapcsolódó lakhatással, családi kedvezmények igénybevételével voltak kapcsolatosak.
A Gyere Haza Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy erkölcsi támogatással és karrier-tanácsadással segítse a külföldről hazatérni kívánó, diplomával és nyelvtudással rendelkező fiatalokat. Az alapítvány honlapját 2011 óta több mint 100 ezren keresték meg. A célközönség tagjai ingyenes szolgáltatásként vehetik igénybe a szakmai tanácsadást: a Gyere Haza Karrier Pont, továbbá a Gyere Haza Vállalkozói Ponton keresztül.
A Gyere Haza Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával márciusban indította útnak a karrier pontot, amely az ingyenes online tanácsadás mellett személyes találkozón is segítséget kínál a hazatéréshez és az esetleges itthoni elhelyezkedéshez. Az érdeklődők a [email protected] tehetik fel kérdéseiket.
Téglásy Kristóf, az Emmi ifjúságügyi főosztályvezetője a karrier pont indulásakor kiemelte: a kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amelynek keretében a fiatalok szeretnének magukért tenni. A kabinet azt szeretné, ha mindenki a szülőföldjén tudna boldogulni, aki pedig elment külföldre tapasztalatot szerezni vagy tanulni, az hazajönne, Magyarországért is dolgozna - tette hozzá.