"Magyarország nem kér többet a rezsicsökkentés ellenes koalícióból"
Ha a baloldalon múlna, újra csökkentenék a minimálbért, a béreket, elvennék a családi adókedvezményt, az ország működtetésének költségeit újra és kizárólag a magyar emberekkel fizettetnék meg, mert a multik és a külföldi érdekek kiszolgálását tartják elsődleges feladatuknak – hangsúlyozta szerdai napirend előtti felszólalásában Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő.
Dátum: 2013-06-26 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:06.195875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy fogalmazott, a Gyurcsány-Bajnai-kormány azért, hogy „ki tudja elégíteni a neki kedves külföldi tőkét, addig alkudozott, szervezkedett, míg a magyar emberek fizetésének a felét elvitte a rezsi, a másikat meg a magas adó”. Ezzel összefüggésben rámutatott, a magyarok a fizetésükhöz képest Európa egyik legmegadóztatottabb, és az energiáért, a létfenntartásért legtöbbet fizető állampolgárai lettek a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt. De ez se volt elég a bankárkormányoknak: a felelőtlen és hazug devizahiteles problémájukkal több mint félmillió család otthonára tettek jelzálogot, valamint csökkentették a fizetéseket, és elvették a közalkalmazottak tizenharmadik havi bérét – hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy mindezek mellett csökkentették a családtámogatásokat, a nyugdíjakat, és elvették az idősek tizenharmadik havi járandóságát is. Tönkretették az országot, adósságcsapdába sodorták a magyar családokat – fűzte hozzá a politikus.
Németh Szilárd elmondta, ugyanezek az emberek most arra készülnek, hogy újra paktumokat kössenek egymással, a paktum árát pedig ezúttal is a magyar emberekkel szeretnék megfizettetni. A baloldali programok mindig csak egy irányba mutattak: elvenni, csökkenteni, eltörölni – fogalmazott, hozzátéve, ha rajtuk múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést is.
Ha rajtuk múlna, újra csökkentenék a minimálbért, a béreket, elvennék a családi adókedvezményt, az ország működtetésének költségeit újra és kizárólag a magyar emberekkel fizettetnék meg, mert a baloldal a multik és a külföldi érdekek kiszolgálását tartja elsődleges feladatának- sorolta.
A magyar emberek és a magyar vállalkozások azonban nem akarnak vesztesek lenni: eddig több mint kétmillióan írták alá azt az ívet, amelyben kijelentették: nem hagyjuk magunkat. Magyarország nem kér többet a rezsicsökkentés ellenes koalícióból, Magyarország nem hagyja magát – zárta szavait az országgyűlési képviselő.