Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A patikák a magyar patikusoké legyenek"

A Gyurcsány-Bajnai-kormány liberalizációja következtében a gyógyszertárak egyre nagyobb köre került pénzügyi befektetők, köztük off-shore cégek kezébe. 2010-re minden negyedik gyógyszertár veszteséges lett. A Fidesz-kormány célja, hogy a betegek biztonságos és folyamatos ellátásának érdekében a patikák a magyar patikusoké legyenek, ne a multiké és ne is az államé - közölte szerdán a Fidesz Sajtóiroda.


Dátum: 2013-06-26 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:15.932320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy fogalmaznak, éppen ezért indult a többségi gyógyszerészi tulajdon elérését segítő patikai hitelprogram és tőkeprogram is. Ha a gyógyszerészek nem élnek a vásárlási lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga, ez nem államosítási szándék, hanem az állam garanciális elemként léphet be, ideiglenesen, amíg a gyógyszerész tulajdont tud szerezni a patikában - mutatnak rá.

Mint írják, a 2330 közforgalmú gyógyszertár közül jelenleg 352-ben nincs meg az 50 százalékos gyógyszerészi tulajdon, 487 gyógyszertár esetében pedig még a 25 százalékos arányt sem érik el. A már meglévő gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25 százalékot, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot - teszik hozzá.

A közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaság tulajdoni hányadának átruházása esetén elővásárlási jog illeti meg az érintett gazdasági társaságban tulajdoni hányaddal rendelkező gyógyszerészt, a gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészt, a működési nyilvántartásban szereplő gyógyszerészt vagy az államot, de ebben a sorrendben. Tehát mindezekből látszik, hogy az állami  elővásárlási jog célja a gyógyszerészi tulajdonszerzés elősegítése - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek