A pénzügyi intézkedéscsomagról hoz döntést a parlament
A kormány költségvetési egyenlegjavító pénzügyi intézkedéscsomagjáról dönt az Országgyűlés csütörtöki ülésén.
Dátum: 2013-06-27 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:17.183246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Ház ülése délelőtt 10 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően rögtön határozathozatalokkal folytatják munkájukat a képviselők.
Az elsők között a szerdán napirendre vett, a szövetkezeti hitelintézetek összevonásáról javaslatot fogadhatják el kivételes sürgős tárgyalást követően.
A parlament ezt követően dönthet a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett egyenlegjavító pénzügyi intézkedéscsomagról, amelynek részeként a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék mértéke is emelkedhet. A tárcavezető eredeti javaslatában 7 százalékos kezelési díjat kezdeményezett a korábban átvállalt önkormányzati hitelek után. Varga Mihály ezt azonban visszavonta, helyette pedig egyszeri befizetésre kötelezne az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatót.
Végül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat zárószavazására keríthet sort az Országgyűlés.
A határozathozatalok után hét országgyűlési választókerület határának pontosítását célzó előterjesztések részletes vitáját folytathatják le a képviselők. Az előterjesztést várhatóan jövő héten fogadhatja el a parlament.