Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat alapított az Emmi
A jövőben nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat is adományoz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Dátum: 2013-06-27 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:18.467832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ösztöndíj tanulónként havonta hatvanezer forint, az összeget a megállapítását követő szeptember elsejétől két tanítási évben folyósítják. Az ösztöndíjra vonatkozó pályázati felhívást a miniszter legkésőbb minden tanév utolsó napjáig közzéteszi.
A felhívás tartalmazza a pályázaton részvételre jogosult nemzetiségi anyanyelvű és kétnyelvű középfokú oktatási intézmények felsorolását, az ösztöndíj megállapításának és folyósításának jelen rendeletben meghatározott feltételeit, a pályázat kötelező tartalmát, a benyújtás, továbbá a szerződéskötés határidejét. Az ösztöndíjban középiskolánként két, ezen belül évfolyamonként egy tanuló részesülhet.
A pályázaton az a tanuló vehet részt, aki magyar állampolgár, s nyilatkozata szerint valamely nemzetiséghez tartozik, továbbá tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanév végén a rendelet melléklete szerint számított 4-es átlageredményt eléri, más forrásból azonos időszakra nézve tanulmányi ösztöndíjban nem részesül, továbbá aki törvényes képviselőjével egyetemben a pályázat benyújtásával egyidejűleg írásban hozzájárul személyes adatainak e rendelet szerinti kezeléséhez.
Az ösztöndíj odaítélésekor előnyben részesül az a tanuló, akinek a taníttatása - a középiskola a rendelet melléklete szerinti nyilatkozata alapján - az "eltartójára a többi pályázóhoz viszonyítva nagyobb terhet ró".
Az ösztöndíjasnak és a középiskolának az ösztöndíj megállapítását követő első tanév végén, valamint a második tanév befejezésével egyidejűleg részletes beszámolót kell készítenie, és be kell nyújtania a miniszternek.