Tisztújító közgyűlést tartott a Fidesz Győri Szervezete
A Fidesz Győri Szervezete kedden megtartotta a tisztújító közgyűlését.
Dátum: 2013-06-27 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:23.508835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz Győri Szervezetének tájékoztatása szerint Borkai Zsolt eddigi elnököt újraválasztották, vele együtt hétfős elnökség alakult, melyben Bolla Péter, Kara Ákos, Németh Zoltán, Radnóti Ákos, Simon Róbert Balázs és Dr.Somogyi Tivadar alelnökök lettek. Az elnök és elnökség mandátuma két évre szól.