Szijjártó a Qatar Holding üzletfejlesztési igazgatójával tárgyalt
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár csütörtökön fogadta Fejszál bin Szaud at-Tani sejket, a Qatar Holding üzletfejlesztési igazgatóját - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
Dátum: 2013-06-27 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:28.381512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Éva közölte, a Qatar Holding becslések alapján 200 milliárd dollárt kezelő állami befektetési vállalat. A cég képviselői Szijjártó Péter legutóbbi katari tárgyalásai nyomán érkeztek most Magyarországra, hogy közvetlenül tanulmányozzák a magyar beruházási környezetet, megvizsgálják a befektetési lehetőségeket az energiaipar, az ingatlanpiac, az infrastruktúrafejlesztés, valamint a mezőgazdaság területén.
Az államtitkár és a Qatar Holding vezetője tárgyaltak a közép-európai és nyugat-balkáni légi személyszállítás helyzetéről és jövőjéről, valamint Szijjártó Péter bemutatta a Magyarország részvételével megvalósítani tervezett közép-európai vasútfejlesztéseket - tette hozzá.