Pályázatnyertes Gyurcsány-csatárok
"Tíz kérdés Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez" címmel a Házszabály 91. §-a alapján írásbeli kérdést kívánok benyújtani Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez - írja Szili Katalin, az Országgyűlés elnökéhez intézett levelében Deutsch Tamás országgyűlési képviselő.
Dátum: 2003-08-11 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:45.243175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Az elmúlt időszakban, eddigi rövid miniszteri tevékenysége alatt is több, a közvéleményben kérdéseket felvető hír látott napvilágot az Ön által vezetett minisztériummal kapcsolatban. Ezekkel a hírekkel kapcsolatos kérdéseket a Házszabály rendelkezései alapján írásban kívánom eljuttatni Önhöz.
1. A kormányváltás után több mint egy évvel, csak az elmúlt hetekben jelent meg először a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (továbbiakban GYISM) pályázata, mely sportlétesítmények építésének, felújításnak támogatását célozza. A pályázattal kapcsolatosan az alábbi kérdésekre kérem válaszát:
a. A pályázaton elnyerhető támogatások fedezetét a GYISM költségvetési fejezetén belül mely jogcím biztosítja?
b. A 2003. évi költségvetés tervezése során mekkora nagyságrendű összeget terveztek sportlétesítmény pályázatokra? A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvény tavaly év végi elfogadása után mekkora összeget biztosított a GYISM fejezet számára az Országgyűlés e célok támogatására?
c. Amennyiben a sportlétesítmény pályázatok pénzügyi fedezete a költségvetés elfogadása után rendelkezésre áll, mi indokolja, hogy a pályázat kiírására csak 2003. második félévében került sor, ellentétben az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) sz. kormányrendeletben foglalt tárgyév február 28-i előírással szemben? Amennyiben a minisztérium költségvetési fejezetében rendelkezésre állt a forrás, miért tartott több, mint fél évig a pályázati kiírás elkészítése és meghirdetése?
d. A pályázatokon kívül mely más feladatok finanszírozását biztosítja a hivatkozott költségvetési jogcím? Mi a terve a GYISM vezetésének a hivatkozott költségvetési soron a fenti pályázati kiírásra érkező pályázatok elbírálása után esetleg fennmaradó összeggel?
e. Az Orbán-kormány tavaly tavasszal 4.5 milliárd forintot biztosított a Bozsik József Nemzeti Labdarúgó Utánpótlás-nevelési Programhoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztésekre. Mi annak a magyarázata, hogy ez a jelentős forrás ugyan az Önök kormányának hivatalba lépése óta rendelkezésre állt, a pályázat kiírására mégis több mint egy évig nem került sor?
f. Mi volt a sorsa az elmúlt egy esztendőben a létesítmény fejlesztésre biztosított, de mindeddig fel nem használt forrásoknak?
2. Néhány hete új közigazgatási államtitkár kinevezésére került sor a GYISM-ben. A minisztérium és Ön is több alkalommal jelezte, hogy az új közigazgatási államtitkár kiválasztásában személyzeti tanácsadó és/vagy ún. fejvadász cég (a híradások ellentmondóak voltak a cég "tevékenységét" illetően) működött közre. A fentiekkel kapcsolatosan az alábbi kérdésekre kérem válaszát:
a. Mely cég segítette a közigazgatási államtitkár személyének kiválasztására vonatkozó pályázati folyamatot?
b. Milyen eljárásban választották ki a fenti céget?
c. A céggel milyen szerződéses kapcsolatban állt a minisztérium? Mikor, milyen célra és mekkora összegre, milyen időtartamra kötött szerződést a céggel a minisztérium?
d. A pályázati eljárás mely szakaszában kapcsolódott be a cég a kiválasztás folyamatába? Milyen konkrét tevékenységet végzett?
e. A GYISM költségvetésének mely sorából fedezték a cég által végzett munkát? Ki volt a minisztérium részéről a szerződés aláírója, az elvégzett munkát ki igazolta? Mikor és mennyi pénzt fizetett ki a cégnek a GYISM?
f. A cég javaslatával összhangban volt-e Miniszter Úr döntése, azaz Benedek András úr kinevezésére irányuló kezdeményezése?
g. Hány pályázó pályázati anyagába nyert betekintést a pályázati eljárás lebonyolításában közreműködő cég?
h. Miképpen tájékoztatta a GYISM a közigazgatási államtitkár személyére kiírt pályázaton nem nyertes pályázókat?
i. A fenti eljárásban résztvevő cégen kívül áll-e szerződéses kapcsolatban a GYISM "fejvadász" és/vagy személyzeti tanácsadó céggel? Ha igen, kérem, ezen szerződéses kapcsolatok tekintetében is válaszoljon a fenti b., c., és e. pontok alatt található kérdésekre.
3. A napokban Ön nyilvánosságra hozta, hogy három helyettes államtitkári posztra - amely posztok jelenleg is betöltöttek - pályázatot ír ki. Ezzel kapcsolatban az alábbiakra kérem válaszát:
a. Mi az oka a pályázatok kiírásának? Mennyiben elégedett a pályáztatott posztokat jelenleg betöltő Köpf Károly úr, Ocsovai Tamás úr és Topolánszky Ákos úr munkájával?
b. Mi az oka Székelyhidi Jánosné dr. helyettes államtitkár asszony felmentésének?
c. Mely jogszabályhelyekre alapozza azt a döntését, hogy betöltött helyettes államtitkári posztokra pályázatokat ír ki?
4. A pályáztatott helyettes államtitkári posztok betöltése kapcsán is szándékozik-e igénybe venni "fejvadász" és/vagy személyzeti tanácsadó cégek segítségét? Ha igen, milyen eljárásban kívánja kiválasztani azokat? Mekkora a várható költsége a fent említett cég alkalmazásának a helyettes államtitkári pályázatok lebonyolításában?
5. A híradások szerint Ön megszüntette a fogyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárságot, annak eddigi vezetőjét, Szekeres Pál urat pedig miniszteri biztossá kívánja kinevezni. Kérem, hogy ezzel kapcsolatban az alábbiakra válaszoljon:
a. Mi indokolta a fogyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárság megszüntetését? Egyeztette-e döntését Lévai Katalin miniszter asszonnyal? Egyeztette-e döntését a fogyatékkal élő emberek sportjában szerepet játszó sportszervezetekkel?
b. Milyen módon biztosítja a jövőben a fogyatékosok sportjával kapcsolatos szakmai munkát a GYISM szervezetében? A fogyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárság volt munkatársai tovább dolgoznak-e a GYISM-ben?
c. Hogyan kívánja a GYISM szervezetrendszerébe beilleszteni Szekeres Pál miniszteri biztos úr hivatalát? Hány fős lesz a miniszteri biztos úr hivatala?
6. Tervez-e további szervezeti változtatásokat a GYISM-ben? Tervez-e további olyan vezetői posztokra pályázatokat kiírni, amelyek jelenleg betöltöttek (pl. miniszter, politikai államtitkár)?
7. Alábbi kérdéseim a GYISM illetve háttérintézményei és gazdasági társaságai személyi állományára vonatkoznak:
a. Kérem, adjon pontos tájékoztatást arról, hogy Jánosi György miniszter úr hivatalba lépésétől számítva a GYISM hány köztisztviselője távozott a minisztériumból?
b. Kérem, hogy az a. pontbeli tájékoztatását a fenti időszakra nézve havi bontásban és szervezeti egységenként adja meg és kérem, hogy tájékoztasson arról is - szintén havi bontásban -, hogy a távozott köztisztviselők közül hánynak volt vezető beosztása!
c. Kérem, hogy az a. és b. pontbeli adatokat az Ön hivatalba lépésétől számítva is adja meg!
d. Kérem, hogy tájékoztasson arról is, hogy a GYISM háttérintézményeiből illetve általa felügyelt és/vagy tulajdonolt gazdasági társaságoktól hány vezető távozott Jánosi úr illetve az Ön hivatalba lépésétől számítva!
e. Kérem, hogy tájékoztasson arról, hogy Jánosi úr illetve az Ön hivatalba lépésétől számítva hány köztisztviselő vagy más, a GYISM-el munkajogi jogviszonyba került munkavállaló lépett be a GYISM-be!
f. Kérem, hogy az e. pontbeli tájékoztatását a fenti időszakra nézve havi bontásban és szervezeti egységenként adja meg és kérem, hogy tájékoztasson arról is - szintén havi bontásban -, hogy a belépett köztisztviselők közül hány vezető beosztású!
g. Kérem, tájékoztasson arról, hogy Jánosi úr hivatalba lépésétől számítva havonta hogyan alakult a GYISM köztisztviselői és szerződéses munkaviszonyban levő munkavállalóinak száma. Kérem, adja meg, hogy ezen munkavállalók hány százaléka vezető beosztású.
8. Az elmúlt napokban komoly felháborodást váltott ki a GYISM megújított honlapjának elkészítése. Ezzel kapcsolatban kérem, az alábbi kérdéseimre válaszoljon:
a. Milyen eljárásban választották ki a honlapot készítő céget? Az eljárásban alkalmazott határidőkről, a cégektől megkövetelt referenciákról is kérem, adjon tájékoztatást!
b. Milyen volt az eljárás bírálati rendszere? Kik vettek részt a bírálatban, milyen szempontokat érvényesítettek?
c. Az eljárásban győztes céggel milyen szerződéses kapcsolatban állt vagy áll a minisztérium? Mikor, milyen célra és mekkora összegre, milyen időtartamra kötött szerződést a céggel a minisztérium? Milyen tételeket tartalmaz a szerződés szerint a cég által végzendő munka?
d. A GYISM költségvetésének mely sorából fedezték a cég által végzett munkát? Ki volt a minisztérium részéről a szerződés aláírója, az elvégzett munkát ki igazolta? Mikor és mennyi pénzt fizetett ki a cégnek a GYISM?
e. A továbbiakban is "dolgozik-e" a GYISM-nek a cég? Ha igen, milyen munkákat végez, milyen díjazásért?
f. Megállja-e a helyét azon sajtóértesülés, miszerint a cég ún. szabad forráskódú szoftvert alkalmazott a GYISM új honlapjának fejlesztésekor? Ha igen, jelezte-e ezt a cég a GYISM-nek? Mekkora összeget számlázott ki a cég a GYISM-nek ezen szoftver alkalmazásáért?
g. Amennyiben ún. szabad forráskódú szoftvert használt a cég, szándékozik-e felülvizsgálni a céggel kötött szerződést a GYISM? Kívánja-e a nyilvánossággal is megosztani, ha a szabad forráskódú szoftver használatáról szóló hírek igaznak bizonyulnak?
h. Mi volt az indoka annak, hogy a cég díjazásával kapcsolatosan két különböző nyilatkozatot tett közzé a GYISM a megújított honlapon?
9. Megállja-e a helyét az az értesülés, hogy a GYISM köztisztviselői júliusi fizetésük folyósításakor nem kapták meg a 30 %-os köztisztviselői béremelésből fakadó többletjuttatásukat? Ha az értesülés igaz, kérem, tájékoztasson arról, hogy mi ennek az oka.
10. Mi az oka annak, hogy Benedek András közigazgatási államtitkár úr hivatalba lépését követő első intézkedései között minisztériumi irodájának teljes átalakításáról, átépítéséről rendelkezett - holott az említett iroda az elmúlt négy és fél évben három közigazgatási államtitkárnak megfelelt? Mekkora a költsége az átépítésnek? Egyeztetett-e Önnel a közigazgatási államtitkár az iroda-átalakítási döntése előtt?
Tisztelettel várom válaszait!
dr. Deutsch Tamás
országgyűlési képviselő