Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tilos az erdőjárás Szlovákiában

Az erdőtüzeket megelőző szándékkal Szlovákiában a napokban megtiltották az erdőjárást: közlekedni csak a kijelölt turistaösvényeken szabad. A tilalom megszegői ötezer korona bírsággal néznek szembe. Hétfőn elhangzott az első ellenvélemény.


Dátum: 2003-08-11 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:45.579015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erdővédelmi Társulás nyilatkozatban reagált a mezőgazdasági tárca tilalmi rendeletére. A VLK az intézkedést "szerencsétlen lépésnek, az emberek zaklatásának" nevezte és rámutatott: ezzel minden fegyelmezett embert potenciális gyújtogatóvá minősítettek át, ráadásul az intézkedésnek a tűzmegelőzés szempontjából nincs érdemi jelentősége. Ján Lukác, a VLK képviselője hétfőn azt nyilatkozta, hogy ismereteik szerint az erdőtüzeket korántsem a szélsőségesen meleg időjárási körülményeknek, hanem annak kell tulajdonítani, hogy az ország erdőállománya fokozatosan mesterséges ültetvénnyé alakul át. Megfigyelések adataira utalva rámutatott, hogy az erdőtüzek leggyakrabban az erdei fenyőkből és lucfenyőkből mesterségesen telepített területeken, ott pusztítanak, ahol nincsenek meg a feltételei az aljnövényzet természetes kialakulásának. Ezen túlmenően az ilyen "nem természetes erdők" a természeteseknél sokkal kiszolgáltatottabbak a kártevőknek és a viharkároknak. Furcsa, hogy a minisztérium nem az erdőkitermelések során keletkező hulladékanyagok elégetését, nem is a százezernél több favágó dohányzását tiltotta be, hanem a polgárokat tiltotta ki az erdőkből - mutatott rá a társulás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek