Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma elérhető otthonteremtési programok vannak

A kormány által támogatott otthonteremtés még elérhetőbb lesz sokak számára, mert július 1-jétől még olcsóbbak lesznek a támogatott lakáshitelek. Az új lakásra felvett hitelek kamatai 6 százalékra esnek - írja pénteki közleményében Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.


Dátum: 2013-06-28 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:15:39.556506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus közlése szerint, szemben a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal, amikor az otthonteremtési programokat megszűntették és a bankok extraprofitja érdekében devizacsapdába taszították az otthonra vágyókat, ma a családok érdemi segítséget kapnak az otthonteremtéshez. Júliustól mind az új, mind a használt lakások vásárlása esetén olcsóbban lehet támogatott hitelhez jutni a kamatváltozások miatt - hívja fel a figyelmet Kocsis Máté.

Mint írja, a lakástól, a kamatperiódustól, a gyermekek számától függően 6-7 százalékos kamatláb lép érvénybe. Így már azoknak is érdemes elgondolkodni az otthonteremtésen, akik eddig óvatosak voltak. A hitelfelvételekkel szembeni óvatosság természetesen érthető azok után, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikája egy életre tönkretette a devizacsapdába taszított családokat, veszélybe sodorta otthonaikat, megélhetésüket - emlékeztet a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója.

A Fidesz célja, hogy a lakosság devizaadóssága és kiszolgáltatottsága csökkenjen, a családok otthonai újra biztonságban legyenek. Ezt szolgálják az elmúlt három évben indított államilag támogatott otthonteremtési programok (a szociálpolitikai kedvezmény, az állami kamattámogatás, a hátralékos adósok hitelprogramja). Ezeknek köszönhetően otthont teremteni immár támogatott forinthitelekből is lehet - teszi hozzá a honatya.

A bankoknak extraprofitot hozó, de a családokra veszélyes devizahitelezést a Fidesz-kormány jelentős korlátok közé szorította,  ezért az Európai Bizottság által a hazánk ellen – a devizahitelezés korlátozása miatt – indított kötelezettségszegési eljárással nem tudunk egyetérteni - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek