Megújult Miskolcon a selyemréti strandfürdő
Befejeződött Miskolcon a belvároshoz közeli selyemréti strandfürdő újjáépítése, fejlesztése, bővítése, a beruházás csaknem egymilliárd forintba került. A létesítményt hétfőn Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester adta át, a nagyközönség várhatóan a hétvégén veheti majd birtokba.
Dátum: 2013-07-02 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:08.018618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eredeti tervek szerint egy évvel ezelőtt már fürödhettek volna a miskolciak a megújult létesítményben, ám a város önkormányzatának tulajdonában lévő Miskolc Holding Zrt. tagvállalata, a Miskolci Turisztikai Kft. tavaly felbontotta azt a szerződést, amelyet a fürdő építésére kötöttek a kivitelezést közbeszerzésen elnyerő Hajdú-Ép Kft.-vel. Ezt azzal indokolta, hogy a cég nem tartotta be a szerződést, és ezzel veszélyeztette a város érdekeit. A munkát egy újabb közbeszerzésen két miskolci cég, az Adeptus-H Zrt. és az Orszak-Borsod Kft. konzorciuma nyerte el.
A most befejeződött projekt keretében a selyemréti strandfürdő területén - uniós forrásból és banki hitelből - megépült egy öt egységből álló termálvizes, feszített víztükrű, vízvisszaforgató és -szűrő rendszerű, összesen 1728 négyzetméter vízfelületű medencecsoport, újra lett dögönyöző, valamint épült egy 25 méteres úszómedence, egy csúszdamedence, egy élményelemekkel felszerelt gyermekmedence is spirál alakú gyerekcsúszdával, ülőmedence pezsgőággyal, pezsgőlevegő-buzgárral.