Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatvankilenc palesztin szabadulhat

Izrael további 69 palesztin foglyot enged szabadon - jelentette az izraeli rádió hétfőn. A dpa német hírügynökség által idézett rádiójelentés szerint Móse Kacav izraeli államfő jóváhagyta a kisebb súlyú bűncselekmények miatt rövid ideig tartó szabadságvesztésre ítélt palesztinok keddi szabadon bocsátását. Múlt héten mintegy 340 palesztin szabadult ki izraeli börtönökből a közel-keleti béke megvalósítását célul kitűző útiterv keretében.


Dátum: 2003-08-11 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:48.038155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Palesztin illetékesek elégedetlenségüknek adtak hangot a szabadon engedettek alacsony száma miatt. Véleményük szerint az útiterv értelmében az izraeli börtönökben sínylődő valamennyi - mintegy ötezer -palesztin rabot szabadon kellene bocsátani. Izrael azonban nem hajlandó kiengedni azokat a foglyokat, akiknek "vér tapad a kezéhez", azaz izraeliek ellen irányuló merényletekben vettek részt. Megtagadja továbbá azoknak a palesztinoknak a szabadon engedését, akik nem hajlandók aláírni egy Izrael által megfogalmazott dokumentumot. A nyilatkozatban a szabaduló kötelezettséget vállal arra, hogy nem hajt végre terrorista, illetve erőszakos cselekményt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek