Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A Tavares-jelentés súlyos tévedéseket tartalmaz"

Az Európai Parlament kedden folytatja le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaz az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő készített. A vitában részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök.


Dátum: 2013-07-02 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:10.948413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 Ma reggel című műsorában

Az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) június 19-én fogadta el a jelentéstervezetet, 31 szavazattal 19 ellenében, 8 tartózkodás mellett. Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában hangsúlyozta: a Tavares-jelentés súlyos tévedéseket tartalmaz, a valós magyar állapotokat és tényeket figyelmen kívül hagyja, és kettős mércét alkalmaz hazánkkal szemben. "Természetes, hogy ilyen esetben, amikor az országot ilyen súlyos vádak érik, a magyar miniszterelnök személyesen vesz részt a vitán, hogy megvédje Magyarországot." - mondta.

Szijjártó Péter kijelentette: hazánk az elmúlt évek komoly átszervezésének köszönhetően Európa „éltanulójává” vált. Hozzátette: nincs még egy olyan ország, amely egyszerre tudná csökkenteni az államadósságát, 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányát, növelni a reálbéreket, a nyugdíjakat és a foglalkoztatást, valamint csökkenteni a munkanélküliséget. Mostanra Magyarország már gazdasági növekedést is produkál, és nem utolsósorban sikerült 9 év után kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól – jelentett ki a műsorban az államtitkár.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4136, 'source_type': 'media', 'source_id': 10998, 'target_type': 'article', 'target_id': 129033, 'relation_type': 'describes'}