Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győr megyében befejeződött a helyreállítás

Az ütemtervnek megfelelően befejeződtek Győr-Moson-Sopronban a helyreállítási munkálatok - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedden az MTI-vel.


Dátum: 2013-07-02 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:16.768157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobos Viktória hadnagy tájékoztatása szerint 21 településen összesen egymillió négyzetmétert fertőtlenítettek, és mintegy 200 kilométeren kellett visszabontani az ideiglenes védműveket.

A munka első körében felmérték, mely árvízzel elöntött területeken és milyen ütemezésben van szükség mentesítésre. A fertőtlenítési munkálatokat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság koordinálásával, a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervével, a Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságával és az önkormányzatokkal szorosan együttműködve hajtották végre - közölte.

Hozzátette: a védművek visszabontási feladataihoz az igazgatóság "minden lehetséges eszközt felhasznált az önkéntesek toborzására". A felhívás hatására több száz diák vett részt a visszabontási feladatokban a tanév végéig. Az országos helyreállítási törzsön keresztül igényelt fogvatartottak is részt vettek a munkában.

Dobos Viktória jelezte: először a településeken belül épített ideiglenes védművek bontása kezdődött el, ez több mint 200 kilométeres szakaszt érintett; mintegy 635 ezer homokzsákot bontottak ki a falakból. Június 15-én megkezdték a szúnyoggyérítést a Szigetközben, eddig 33 284 hektárnyi területen permeteztek. Az elöntött területen és az érintett települések körzetében folyamatosan ellenőrzik a szúnyogirtó akciók hatékonyságát.

Kapcsolódó elemek