Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben

A kormányváltás óta 65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden a Semmelweis-napi ünnepségen Budapesten.


Dátum: 2013-07-02 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:17.132773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA tárcavezető beszédében utalt a korábbi évek béremeléseire, és hangsúlyozta, hogy július 15-től a ma még gazdasági társaságként működő három kórház - Nagyatád, Ózd, Gyöngyös - is állami tulajdonba kerül, így az ott dolgozók is megkapják az idei évre jutó béremelésüket. Balog Zoltán említést tett egy 10 százalékos állami finanszírozásemelésről is, de erről sem beszédében, sem a rendezvény után nem mondott részleteket.

\xa0\xa0\xa0

Az MTI úgy tudja, ez a több milliárd forintot kitevő összeg tartalék, amelyet a háziorvosok finanszírozásának emelésére szeretne fordítani a minisztérium.\xa0A miniszter úgy fogalmazott, bízik abban, hogy az egészségügyben dolgozók egyre elégedettebbek lesznek, és ez kihat az egész magyar társadalomra.

\xa0\xa0\xa0

Szócska:\xa0300 milliárd forint értékű fejlesztések zajlanak az ágazatban', 'Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a béremeléssel kapcsolatban azt mondta, az államtitkárság folytatja azt a forrásteremtő munkát, amely alapja a béremelésnek, továbbá folytatják azt a tevékenységet, amely az egészségügyi rendszert teszi hatékonyabbá.\xa0

\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár elmondta még, hogy egy éven belül befejezik az úgynevezett e-recept szisztéma próbaüzemét, és az informatikai fejlesztések révén lehetőség lesz például arra, hogy a háziorvos lássa a beteg összes laboreredményét. "Forradalom előtt áll az a terület" - fogalmazott az államtitkár.\xa0Kiemelte, hogy 300 milliárd forint értékű fejlesztések zajlanak az ágazatban, ennek része a térségi onkológiai központok kialakítása is.

\xa0\xa0\xa0

Az idén Ujhelyi Enikő, a Szent László Kórház gyermek intenzív osztályának osztályvezető főorvosa és Kovács József, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi tanára kapta a Semmelweis-díjat. Tizenketten Batthyány-Strattmann díjat vehettek át, 21-en Pro Sanitate díjban, 24-en miniszteri elismerésben részesültek.']

Kapcsolódó elemek