Kiemelt figyelem a határon túli együttműködésre
Magyarország stratégiai helyzetéből adódóan kiemelt figyelmet fordít a határon túli együttműködések ápolására, amit az is mutat, hogy az európai területi társulások harmadának itt van a székhelye - mondta Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár telefonon az MTI-nek, egy keddi brüsszeli konferenciáról beszámolva.
Dátum: 2013-07-02 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:20.494936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány képviselője, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának (CESCI) és a Budapest Platformnak a közös rendezvényén szólt arról is, hogy a trianoni szerződéssel elveszített magyar területek egyfajta összekötőkapocsként funkcionálnak a jelenlegi helyzetben.
Rétvári Bence elmondta, hogy a magyar kormány kiemelten támogatja az Európai Területi Társulás témakörében tevékenykedő szervezeteket, a nemzetközi együttműködés elősegítése érdekében pedig közös bizottságok jöttek létre, amelyekben az együttműködés intézményesített formái rendszeres és népszerű témának számítanak.