Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A V4-ek államfői az együttműködésről egyeztettek

A visegrádi együttműködés lengyel elnökségének értékeléséről, valamint a magyar elnökség programjáról is szó volt Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország államfőjének keddi találkozóján, a lengyelországi Wislában.


Dátum: 2013-07-03 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:22.739735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lengyel elnökség elmúlt tizenkét hónapját értékelte a találkozón Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök - tájékoztatta az MTI-t a tanácskozást követően a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.

Áder János államfő a magyar programot ismertette - emlékeztetett Altorjai Anita arra, hogy július 1-jétől Magyarország látja el a visegrádi országok elnökségét.

Az Ivan Gasparovic szlovák elnök és Milos Zeman cseh államfő részvételével is zajló keddi plenáris tanácskozáson a vezető politikusok egyeztettek a négy ország közötti együttműködés jövőbeni feladatairól is.

A találkozón szerdán folytatódik, a plenáris megbeszélésen akkor jelen lesz Viktor Janukovics ukrán elnök is. 

Kapcsolódó elemek