A baloldal nem méltó az ország brüsszeli képviseletére
Felháborítónak tartjuk a baloldal újabb nemzetközi lejárató akcióit - szögezi le közleményében a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség.
Dátum: 2013-07-03 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:28.868678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nehezen találunk szavakat arra, hogy Göncz Kinga és Tabajdi Csaba az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésén – konkrétumok említése nélkül – kétségbe vonták a magyar demokrácia létét, és egy uniós felügyeleti rendszer mellett érveltek. Vérlázítónak tartjuk Bokros Lajos szavait is, aki szerint Magyarország nem osztja az európai értékeket. Az MSZP egykori minisztere eközben a magyar jobboldal képviselőjének hazudta magát.
A baloldali képviselők nem számoltak el azzal, hogy sokéves ámokfutásuk eredményeként az ország 2010-re a szakadék szélére került. Ehelyett továbbra is külföldre rohangálnak és lejáratják az országot. Azok, akiknek brüsszeli tevékenysége kimerül a Magyarországot lejárató határozatok kezdeményezésében és valótlanságok terjesztésében, nem méltóak az ország képviseletére.