Az Európai Unió visszaél a hatalmával Magyarországgal szemben
A csütörtöki parlamenti ülésen a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja kezdeményezni fogja, hogy a magyar Országgyűlés fogadjon el sürgősséggel egy olyan határozatot, amelyben minősíti az Európai Parlament ma megszületett döntését – jelentette be Rogán Antal Kocsis Mátéval tartott szerdai sajtótájékoztatóján a Tavares-jelentés kapcsán. Magyarország ellen valójában nem demokrácia-, hanem rezsieljárás zajlik – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.
Dátum: 2013-07-03 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:34.226401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakcióvezető aláhúzta, szeretnék, ha parlament döntése világossá tenné: a Magyarország elleni sorozatos támadások igaz oka, hogy hazánk csökkenti a magyar emberek rezsiköltségét, csökkenti a monopolhelyzetű nemzetközi nagyvállalatok profitját. Azon nagyvállalatokét, melyek hosszú éveken keresztül a magyar családoktól zsíros extraprofitot zsebeltek be, visszaélve a monopolhelyzetükkel – jegyezte meg a politikus. Ezeknek a nagyvállalatoknak az érdekében próbál az Európai Unió nyomást gyakorolni Magyarországra, hogy töröljük el, illetve vonjuk vissza a rezsicsökkentést – tette hozzá.
Rogán Antal arról is beszélt, hogy a határozat kimondaná, az Országgyűlés rendkívül veszélyesnek tartja egész Európára nézve, hogy az üzleti lobbiérdekek akadálytalanul tudnak érvényesülni az unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat. Szeretnénk felszólítani a kormányt, hogy semmi szín alatt ne engedjen az uniós nyomásnak, ne hagyja csorbítani Magyarország alapszerződésben garantált jogait, és folytassa a rezsicsökkentést - szögezte le.
Ha nem is a rendelkező részben, de legalább az indoklásban megemlékezne a határozat arról is, hogy mi, magyarok mindig tiszteletben tartottuk az Európai Unió véleményét, akár Magyarországról is, ezért elvárjuk, hogy az unió is tiszteletben tartsa a mi véleményünket Európáról – fogalmazott a frakcióvezető. Elmondta azt is, hogy az indítványt csütörtökön terjesztik be, és azt pénteken el is fogadhatja az Országgyűlés.
Rogán Antal megdöbbentőnek nevezte, hogy vannak olyan magyar európai parlamenti képviselők, akik a Magyarország számára egyértelműen sérelmes és súlyosan hátrányos döntést megszavazták. Név szerint: Gurmai Zita, Göncz Kinga, Herczog Edit, Tabajdi Csaba és Bokros Lajos – sorolta. A szocialista európai parlamenti képviselők szavazatukkal veszélybe sodorták Magyarországot, és a magyar családok számára rendkívül fontos rezsicsökkentés ügyét is – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.
Újságírói kérdésre válaszolva Rogán Antal kitért arra a három törvényre is, melyet megfontolásra visszaküldött a köztársasági elnök. Elmondta, a törvények megtárgyalására a pénteki napon sor kerül.
Az egyházügyi törvényben egy jogalkotási hibára hívta a fel a figyelmet Áder János; ezt a feladatot a Ház el is fogja végezni – húzta alá a frakcióvezető.
A negyedik alaptörvény-módosítást érintő rendelkezésékkel kapcsolatban a köztársasági elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a médiatörvény módosítására benyújtott passzus, nem felel meg az alkotmánynak. Osztjuk az elnök úr véleményét, ezért a módosítás ezen részét visszavonjuk, és másikat nyújtunk be – tette hozzá a politikus.
A harmadik megfontolásra visszaküldött törvény a takarékszövetkezeti törvény volt. Lesz változás a törvényen – mondta el Rogán Antal. Hangsúlyozta, lesz olyan módosítás, amely a tőkemegfelelési mutatót érintően kedvező lesz a takarékszövetkezetek számára. A frakcióvezető kiemelte, az államfő sem vitatta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény eredeti célját.