"A jelentés nem tartalmaz konkrét jogi sérelmet"
Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a Tavares-jelentés, de a korábbi jelentések egyike sem tartalmaz konkrét jogi sérelmet, ezért nem is lenne indokolt bármilyen vizsgálat vagy monitoringeljárás. Két év telt el az alaptörvény elfogadása óta, a média törvény pedig lassan három éve lépett hatályba, egyetlen egy konkrét eset sem merült fel, ahol a sajtószabadságot vagy az alaptörvény alapján bárkinek sérültek volna a jogai. A jelentés absztrakt veszélyekről szól - fejtette ki a fideszes politikus.
Dátum: 2013-07-04 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:39.840265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felhívta a figyelmet Rui Tavares személyére, miként válhatott valaki egy XVIII. századi irodalmárból hirtelen alkotmányjogi professzorrá, aki a magyar törvényhozást a legapróbb részletekig ismeri. A jelentés maga pedig a három oldalas normához képest tízszer nagyobb – fogalmazott Rétvári Bence.
Hozzátette: az alkotmány kritikája azzal kezdődik a Tavares-jelentésben, hogy a magyar kormány nem törekszik sem a választójogi, sem az alaptörvény kapcsán elég széles konszenzusra és a magyar parlamentben a kétharmados többség fogadja el a törvényeket. A közigazgatási és igazságügyi államtitkár hangsúlyozta: pont abban a jelentésben szerepel ez, amelynek kapcsán az Európai Parlament sem törekedett konszenzusra, hiszen a jobboldal ellene volt, csak a baloldal támogatta a szavazáson a jelentés elfogadását.