Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az adatvédelem uniós szintű szabályozására van szükség

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén nagy többséggel elfogadta a hibrid televíziózásról szóló jelentést. ”A hibrid TV bevezetésével új kapuk nyílnak meg a médiaszolgáltatásokban, ugyanakkor a jelentéssel összhangban további feladatok várnak az uniós intézményekre, hogy a felhasználók adatival történő visszaélést közös szabályozással akadályozzák meg” – hívta fel a figyelmet Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a szavazást követően.


Dátum: 2013-07-04 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:44.268754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Csatlakoztatott TV" című jelentés a hibrid televíziózásról szól. Ezek azok a tévére vagy más megjeleníthető eszközre csatlakoztatható beltéri egységek, amelyek a hagyományos, lineáris tévézést kapcsolják össze az internet nyújtotta interaktivitással és más funkciókkal. Az EP állásfoglalása a már elfogadott audiovizuális szolgáltatásokról szóló igényelvet fejleszti tovább, hiszen a nem lineáris médiaszolgáltatás szabályozását kevésbé korlátozó módon kezeli.

Bagó Zoltán néppárti politikus a szavazást követően elmondta: "Szem előtt kell tartani a felhasználók személyes adatainak fokozott védelmét, így a szabad adatáramlás során biztosítani kell az anonim felhasználási mód alkalmazását. A médiaszolgáltatások részét képezik a társadalompolitikának, ezért fontos, hogy biztosítsuk a tartalmak szabad fellelhetőségét a felhasználó számára. Mivel a hibrid televíziós rendszer már hazánkban is elérhető, fel kell vennünk a versenyt a mai rohamosan fejlődő technikával a magyar polgárok védelme érdekében".

Kapcsolódó elemek