Magyarország és Marokkó ideális regionális központok
Magyarország és Marokkó ideális központok ahhoz, hogy onnan kiindulva az egyik ország fejleszthesse kereskedelmi, befektetési és gazdasági kapcsolatait a másik állam térségében - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2013-07-04 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:45.255656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA tárcavezető a Külügyminisztériumban fogadta marokkói kollégáját, Szaad ad-Din al-Oszmanit. Sajtótájékoztatójukon Martonyi János kifejtette: Marokkó ideális kiindulópontja lehet a magyar vállalatoknak Afrika felé, a magyar kül- és gazdaságpolitikának jelenleg egyébként is fontos célterülete az afrikai kontinens egésze.
\xa0\xa0\xa0
Ugyanilyen szerepet tölthet be Magyarország is a marokkói gazdaság szempontjából: az észak-afrikai ország vállalatai számára közép-európai tevékenységük központja lehet, a marokkói áruk innen juthatnának el a régió többi országába - magyarázta.\xa0A külügyminiszter nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatok alakulását, véleménye szerint a két ország együttműködése jó irányba fejlődik, és a kooperációt tovább kell erősíteni. A kulturális, oktatási és sportkapcsolatok is jól alakulnak - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
A\xa0tárgyalások nagy lendületet adhatnak a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének', 'Szaad ad-Din al-Oszmani üdvözölte, hogy a magyar-marokkói kapcsolatok az utóbbi időben elmélyültek, és a két ország a kereskedelmi, politikai és kulturális kapcsolatainak továbbfejlesztésén dolgozik.\xa0A marokkói politikus megköszönte Magyarországnak az együttműködést a nemzetközi szervezetekben és fórumokon, továbbá mindkét ország üzletembereinek, hogy fontos intézkedéseket tettek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítésére.
\xa0\xa0\xa0
Martonyi János megjegyezte: Szaad ad-Din al-Oszmani az első marokkói külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tesz Budapesten, így tárgyalásaiknak nagy a politikai jelentőségük. A magyar miniszterelnök 2000-ben járt Marokkóban - emlékeztetett a külügyminiszter.
\xa0\xa0\xa0
Szaad ad-Din al-Oszmani úgy látja, mivel ő az első marokkói külügyi tárcavezető, aki Magyarországra érkezett hivatalos látogatásra, tárgyalásai nagy lendületet adhatnak a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének.']