Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Börtönben az volt elnök

Börtönbe szállították hétfőn Arnoldo Alemánt, a korrupcióval, közpénzek elsikkasztásával és választási csalással vádolt egykori nicaraguai elnököt. Alemán tavaly december óta házi őrizetben volt a nicaraguai főváros, Managua közelében lévő villájában, miután a nemzetgyűlés megfosztotta mentelmi jogától. Juana Méndez bírónő rendelkezése nyomán mintegy 50 rendőr vonult ki hétfőn Alemán birtokára, és a managuai szigorúan ellenőrzött központi börtönbe szállította az ország egykori első emberét.


Dátum: 2003-08-12 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:50.700951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kevéssel korábban a nicaraguai főügyész az Amerikai Egyesült Államok igazság- és vámügyi illetékeseivel folytatott megbeszéléseit követően azt közölte újságírókkal, hogy Alemánt az Egyesült Államokban, Miamiban fogják pénzmosásárt bíróság elé állítani. A főügyész szerint nicaraguai közpénzekből több mint 100 millió dollárt utaltak át törvényellenesen, panamai közvetítéssel az Egyesült Államokba. A bűnügynek Alemánon kívül 40 vádlottja van - közöttük 16 egykori kormánytisztviselő. A volt elnök pártjához tartozó parlamenti képviselők szerint Alemánnak 1997-ben történt elnökké választását megelőzően 50 ezer dollárnyi vagyona lehetett; 2001-re ez a szám elérte a 250 millió dollárt. Az 57 éves egykori államfőt egy négyszer öt méteres, kényelmi berendezéseket nem tartalmazó, a börtönviszonyokhoz képest átlagos szellőzésű börtöncellában helyezték el. Méndez bírónő utasította azonban a börtönigazgatóságot, hogy biztosítsák Alemán számára az egészsége megőrzéséhez szükséges feltételeket - jelentette az EFE hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek