Rács mögé kerülhet a maffiabaloldal egyik központi figurája
Szilvásy György a maffiabaloldal egyik központi figurája volt a Gyurcsány-Bajnai-korszakban - hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a bíróság elsőfokon ítéletet hirdetett a „kémkedési perben”.
Dátum: 2013-07-05 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:16:56.840710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, Szilvásy György a maffiabaloldal egyik központi figurája volt a Gyurcsány-Bajnai-korszakban, egyaránt közeli munkatársa volt Bajnai Gordonnak, Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának is. Nekik együtt közös a felelősségük abban, hogy együtt tették tönkre az országot, mind gazdasági, mind morális tekintetben; érthető tehát részükről a Szilvásy melletti egységes kiállás – szögezte le a fideszes politikus.
Rámutatott, a bírósági ítélet nyilvánvalóvá tette, hogy a maffiabaloldal veszélyes Magyarországra és a társadalomra, valamint azt, hogy „a maffiabaloldal szereplői nem a köz érdekében, Magyarország javára dolgoztak”.