Hullanak a fejek a K&H-nál
A közelmúltban tizenegy munkatársat szabadságoltak kényszerűen, mentettek fel a munkavégzés alól vagy bocsátottak el a K&H Bank Rt.-nél és brókercégénél - értesült belső forrásból a Magyar Nemzet. A napilap megtudta, hogy többen ellenezték a Pannonplast-felvásárlásnak zöld jelzést adó rendeletmódosítást.
Dátum: 2003-08-12 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:51.300819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rejtő E. Tibor vezérigazgató és Ludo Jacobs belső biztonságért felelős vezérigazgató-helyettes július 10-én adta be lemondását, amit a múlt hét elején fogadott el a K&H Bank Rt. Augusztus 6-án Zarnóczi Tibor vezérigazgató-helyettes, a vállalati és befektetési banki üzletágvezetője is távozott, a hivatalos indoklás szerint azért, mert az üzletág jövőjét illető elképzelései már nem voltak összeegyeztethetők a pénzintézet stratégiájával. Zarnóczi négy éven keresztül volt vezető beosztásban a K&H Banknál, ő felügyelte a brókercég tevékenységét is, Kulcsár Attila közvetlen felettese volt.
Vígh Szabolcs felügyelőbizottsági tagja volt a K&H Equitiesnek, vele július 15-én bontott szerződést a bank. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a jogász számítógépén különböző szerződések is készültek, így az, amelyik az Állami Autópálya Kezelő Rt. és az Autó-Danubia Kft. között készült, és amelyről kiderült, hogy visszadátumozták. Az állampapírok adásvételéről szóló szerződés lényeges eleme a Pannonplast-ügynek, mert részben ebből a pénzből sikerült a Britton-csoportnak megszereznie a műanyagipari vállalatot.
Júniusban küldték szabadságra Csuka Lászlót, a brókercég vezérigazgatóját, akinek szintén beszámolási kötelezettséggel tartozott Kulcsár Attila.
Csuka barátja Fenyővári Noémi, László Csaba pénzügyminiszter kabinetfőnöke. Emlékezetes: a pénzügyminiszter vezérigazgató-helyettes volt a K&H Banknál. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a K&H Equities felügyelőbizottságának elnökét, Orosz Andrást visszahívták a testületből. Mentesítették a munkavégzés alól Tóth Róbertet, az értékesítési és kereskedési üzletág vezetőjét, Tóth Évát, a bankcsoport központi fiókvezetőjét és Balassa Katalint, Kulcsár Attila asszisztensét. Minderre a pénzintézettől azt a választ kaptuk, hogy "a bank nem adhat felvilágosítást a bankcsoport volt és jelenlegi munkavállalóiról azok beleegyezése nélkül".
***
Vezető nélkül az IEB. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet hétfőn felfüggesztette a Pier Carlo Arena ügyvezetővé és belső igazgatósági taggá történő megválasztásának folyamatban lévő eljárását az Inter-Európa Bankban (IEB). A Magyar Nemzet információi szerint erre azért került sor, mert a leendő ügyvezető egyelőre nem tudta benyújtani az iskolai végzettségét igazoló papírjait.
MNO - fidesz.hu