Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rétvári: Szabálytalan és értelmetlen a Tavares-jelentés

A Tavares-jelentés tartalmáról, következményeiről és politikai súlyáról beszélt Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az M1 A Lényeg című műsorában.


Dátum: 2013-07-08 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:10.336381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


„Az uniónak vannak bizonyos hatáskörei, amit az alapítószerződések biztosítanak számára. Ezek elsősorban gazdasági jellegűek, például a versenyjoggal, szabadalmi joggal kapcsolatosak. Most az unió jelentősen túlterjeszkedik saját hatáskörein, hiszen a harmadik cikkely elmondja, hogy az alapítószerződésekben biztosított hatáskörökben az unió eljárhat, de a negyedik cikkely kifejezetten rögzíti, hogy ami nincs az unió hatáskörében, ott a tagállamoknak kell eljárni. Ezek a kérdések, amikkel a Tavares-jelentés foglalkozik, többek között a médiatörvénnyel és a választási törvénnyel kapcsolatosak, és mind tagállami hatáskörbe tartoznak” – mondta a közigazgatási államtitkár.

A dokumentum javaslatot tett egy, a magyar helyzet alakulását szemmel tartó bizottság létrehozására is, amely Rétvári szerint komolyan sérti a jogbiztonságot. „Egy ilyen bizottság létrehozása nemcsak nonszensz, hanem jogilag is elképzelhetetlen, hiszen nincs senkinek felhatalmazása ilyen bizottságot létrehozni.  Az EU-nak nincs olyan joga, sőt a parlamentnek a legkevésbé, hogy kimondja magáról: a tagállamtól elvon bizonyos hatásköröket” – mondta Rétvári.

Hozzátette: a jelentés tulajdonképpen az EU-alapítószerződés kettes cikkelyének 33 oldalas elemzése. „Ebben a cikkelyben egyébként olyan általános elvek vannak, mint az, hogy az unióban demokrácia van, jogegyenlőség van, vagy az, hogy a férfiaknak és a nőnek azonos lehetőségeket kell biztosítani. Ez egy olyan általános elvrendszer, ami a magyar alaptörvényben sokkal részletesebben szerepel. Ehhez képest azt mondani, hogy ezt a cikkelyt sérti a most kialakult magyar jogrendszer, teljes nonszensz - adott hangot véleményének Rétvári. A politikus szerint lehetséges, hogy a mostani kormány jobboldali politikája sérti a baloldal értékrendjét, de ez nem az EU és Magyarország konfliktusa, hanem az európai baloldal és a magyar jobboldal vitája.

 Nem tudják konkrét példákkal igazolni állításaikat

Rétvári Bence megjegyezte: sem a mostani jelentésben, sem pedig korábbi vitákban nem tudtak konkrét példákat felmutatni az állítólagos jogsértésekre, így a dokumentum pártoskodástól túlfűtött, és minden ténybeli alapot nélkülöz. „Eltelt egy év a legutóbbi vita óta, eltelt két év az új alaptörvény elfogadása óta, eltelt lassan három év a médiatörvény elfogadása óta konkrét jogsérelmekről azóta sem esett szó.

Azt mondják, hogy vannak, akik félelemben élnek, hogy valami elvonatkoztatott, távoli veszélyt éreznek bizonyos jogállami garanciák tekintetében - utalt Rétvári a sajtószabadsággal vagy az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos kifogásokra. "Ez sem az előző vitákban, sem most nem történt meg. Már egy éve is azt mondták, hogy majd jönnek a veszélyek, de nem jöttek, ezért ez a jelentés csak egy politikai lózunggyűjtemény” – fogalmazott a politikus.

Alig van már vita az EU és Magyarország között

Rétvári szerint a jelentés nem csak erősen megkérdőjelezhető, de megkésett is, hiszen a komoly vitás kérdéseket szinte már kivétel nélkül lezárták. „Mindenhol – így az ügyáthelyezések kérdésében, a túlzottdeficit-eljárás kérdésében is – lezárultak az Európai Unió és Magyarország közötti eljárások és nézeteltérések. Egyedül a kampányhirdetésekkel kapcsolatban vannak még függőben kérdések. Mi azt a rendszert vezettük be, ami Angliában, Franciaországban és Spanyolországban is működik, hogy a pártok egyenlő felületet kapnak ingyenesen a közmédiában és itt tudják bemutatni a programjukat. Ezt támadja még az EU, de másik 11 tagállamban ugyanilyen szabályozás van érvényben, ezért úgy érzem, hogy a támadás elég gyenge lábakon áll - hangsúlyozta Rétvári.

Ezen túlmenően csak szakmai részletkérdésekben vannak viták, mint például az adatvédelmi hatóság jogállása, vezetőinek kinevezése, de ezek nem nagy, átfogó kérdések” – mondta az államtitkár.

Rui Tavares ajánlásaival vaktában lövöldözik

"A jelentés ajánlásai vagy nem igazak, vagy érvényüket vesztették, vagy politikailag értelmetlenek" – mondta Rétvári, példaként pedig az Alkotmánybíróság (AB) helyzetét kifogásoló részt hozta fel. „A Tavares-jelentés említette az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozottságát, hiszen már nem fordulhat bárki bármilyen ügyben az AB-hez, csak konkrét jogsérelem esetén a sérelmet szenvedett fél. Az igazság az, hogy ezt a változtatást az AB írásban kérte, az erről szóló vitában pedig maga az AB elnöke is megismételte a kérést, amely egyébként számos uniós ország szabályozásával megegyező irányba mutat. Ezek után Tavares leírja, hogy korlátozásra került az AB jogköre, miközben pont az AB kérte, hogy annak érdekében, hogy tényleg a lényegi ügyekkel tudjon foglalkozni és ne „spameljék” a postaládáját, történjen változtatás. Most többek között ezt hányták Magyarország szemére Brüsszelben és Strasbourgban.

Éppen ezért kritikával kell tekinteni a Tavares-jelentés ajánlásaira, hiszen egy részük – például az AB-re vonatkozó – éppen a valósággal ellentétes képet fest, más kérdések esetében – ilyen az ügyáthelyezés – már el is fogadta a parlament a módosító javaslatokat, mire a jelentés átment Brüsszelben, tehát többnyire vaktában lövöldözik. Az ajánlások harmadik része egyértelműen politikai, egy baloldali szemléletvilágot kér számon egy jobboldali kormánytól, ezek így tulajdonképpen értelmetlenek.

"Magyarországon maga a jogállamiság köszöni szépen, jól van, az intézményrendszerek működnek. Igaz, hogy a kormány nem baloldali, hanem jobboldali, de ezt mindenkinek, aki demokratikus elvekben hisz, el kell fogadnia, és azért, mert nem az ő világnézete szerint zajlik a kormányzás, attól még a jogállamiságot nem lehet kétségbe vonni” – mondta Rétvári Bence.

Kapcsolódó elemek