ÖRO: méltánytalanok a Tavares-vádak
„A magyarországi roma nemzetiség törvényes képviseletének vezetése megdöbbenéssel fogadta azokat a vádakat, amelyekkel az Európai Parlament illeti Magyarországot a Tavares-jelentés elfogadásával” – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) nevében Farkas Flórián elnök írt Martin Schulz EP-elnöknek. A Fidesz–KDNP adja az Európai Parlament egyetlen roma származású képviselőjét – emlékeztet az ORÖ. A levélben nyomatékosították, hogy a jelenlegi kormány kezdeményezte az Európai Romastratégia elfogadását, sőt elsőként adott Nemzeti Romastratégiát, és három év alatt több roma fiatalt juttatott tanulási és munkalehetőséghez, mint az azt megelőző kormányok együttvéve húsz év alatt.
Dátum: 2013-07-08 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:12.195126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2