Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt kormányfőt

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt miniszterelnököt hétfő délelőtt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.


Dátum: 2013-07-08 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:13.769058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A temetés kezdetén felidézték Horn Gyula politikai pályafutását, majd Katona Béla volt házelnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter búcsúztatta a volt magyar kormányfőt, ezt követően az egykori miniszterelnökök és a jelenlegi kormányfő hajtottak fejet.

Horn Gyula 1994 és 1998 között volt miniszterelnök. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.

Kapcsolódó elemek