Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

OKF: mindenhol elbontották a védműveket

Hétfő éjfélig befejeződött a védművek bontása mind a kilencvenöt településen, amely az árvízi védekezésben részt vett, és minden fogyasztónál visszakapcsolták az áramot. A MÁV bejelentette: fokozatosan növeli a szerelvények sebességét a korábban az árhullám által megrongált vonalszakaszokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján.


Dátum: 2013-07-09 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:19.008455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OKF tájékoztatása szerint a Budapest-Hegyeshalom vonalon a Duna megrongálta, meggyengítette a vasúti pályát, így hosszabb ideig szünetelt a forgalom, most pedig jelentős sebességkorlátozással járhatnak csak a vonatok. Komáromnál csütörtöktől, Almásfüzitő és Tokod között pedig jövő hétfőtől haladhatnak gyorsabban a szerelvények.

Hétfőn még a Pest megyei Szigetmonostoron és a Bács-Kiskun megyei Bajánál végeztek munkálatokat. Az érintett településeken és helyszíneken összesen százhúsz ember dolgozott aznap. Az eredetileg kitelepített 1570 emberből Baranya megyében Mohácson továbbra sem térhettek vissza otthonukba négyen. Az ő ingatlanukat nagy valószínűséggel le kell bontani, lakhatásukat az önkormányzat biztosítja - írta az OKF.

Közölték továbbá, hogy az árvíz miatt elszaporodott szúnyogokat továbbra is gyérítik az ország számos pontján, a korábban árvízzel érintett területeken. Az irtás hétfőtől csütörtökig tervezett harmadik ütemének menetrendjéről az OKF honlapján (http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=2058) olvashatók információk.

Kapcsolódó elemek