Újabb támadások és letartóztatások Irakban
Újabb támadások érték kedden az Irakot megszálló amerikai egységeket. Tikrítben keddre virradóra hét személyt tartóztattak le a koalíciós erők. Baakúbában Szaddám Huszein volt elnök titkosrendőrségének tagjai fizetésüket követelték a megszálló hatóságoktól.
Dátum: 2003-08-12 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:52.796972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-iraki as-Sumajtban az iraki gerillák három amerikai katonát megsebesítettek rakétával indított gránátokkal. Bagdad központjában két kézigránátot dobtak gépkocsiból egy amerikai ellenőrző pontra. A katonák lőni kezdtek a támadókra, s egy irakit megöltek - jelentette az AP szemtanúk hivatkozva.
Keddre virradóra egy Tikrít - Szaddám Huszein szülővárosa - melletti faluban hét embert letartóztattak. Az amerikai erők egy olyan személyt kerestek, aki a feltételezések szerint pénzeli a koalíció elleni támadásokat - közölték amerikai katonai források. Eredetileg 73 embert vettek őrizetbe, de 66-ot hamarosan szabadon is engedtek. Közben az iraki ideiglenes kormányzótanács soros elnöke, Ibrahim ad-Dzsafari bejelentett: három héttel elhalasztották a miniszterek kinevezését. Egyúttal közölte, hogy 25 tagú bizottságot hoztak létre
annak eldöntésére, miként válasszák ki a leendő alkotmányozó nemzetgyűlés tagjai.
Baakúba városában Szaddám Huszein titkosrendőrségének egykori tagjai fizetésüket követelték a koalíciós erőktől. A polgári ügyek irodája előtt összegyűlt mintegy 50 ember megtorlással fenyegetőzött abban az esetben, ha nem kapják meg öthavi bérüket. Az AFP emlékeztet arra, hogy Paul Bremer, Irak amerikai civil kormányzója májusban dekrétummal oszlatta fel az iraki hadsereget és a titkosszolgálatot, tagjaik kárpótlást sem kaptak. A katonák azonban később - heves tüntetéseik hatására - megkapták a zsoldjukat.
A Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) szóvivője Bagdadban azt közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy pesmergái (harcosai) Észak-Irakban, az iráni határ mentén foglyul ejtettek mintegy ötven személyt, akik Afganisztánból Iránon át jöttek az országba, s a feltevések szerint köztük van az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel összefüggésbe hozott Anszár al-Iszlám szélsőséges szervezet számos tagja. "Számos személyt elfogtunk tegnap (hétfőn), s most megvizsgáljuk, kik ők, és milyen terveik vannak" - mondta Ádel Murád.
MTI - fidesz.hu