Szijjártó: Nőtt az ország energiabiztonsága
A kormány célja, hogy öt év múlva a magyar export egyharmada az Európán kívüli piacokra menjen - mondta Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszélt arról is, több olyan beruházás is folyamatban van, amelynek köszönhetően csökken Magyarország energia-kiszolgáltatottsága.
Dátum: 2013-07-10 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:31.440335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szinte minden orosz tárgyaláson szóba kerül az energiabiztonság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az Arénában. Szijjártó Péter szerint nőtt Magyarország energiabiztonsága.
Több olyan beruházás is folyamatban van, amely részint az útvonalak, részint a források diverzifikálását jelenti - fejtette ki, megemlítve a magyar-szlovák gázvezeték összeköttetésére szolgáló interkonnektor építését. Hozzátette: a Déli áramlaton oroszországi lelőhelyről érkezik majd gáz, a magyar-szlovák összeköttetés révén viszont északról, más forrásból is kerülhet gáz a magyar rendszerbe.
Szijjártó Péter kiemelte: a beruházásokkal az ország kiszolgáltatottsága jelentősen csökken. Lesz olyan mérőszám, amely megmutatja, mit hozott a keleti nyitás stratégiája, de egyelőre korai mérleget vonni - mondta a külügyi és külgazdasági államtitkár. Szijjártó Péter szerint először a bizalmat kell újjáépíteni.
Az a cél, hogy 2018-ra a magyar export egyharmada Európán kívüli piacokra menjen, jelenleg ez az arány kevesebb, mint 12 százalék - hangsúlyozta. Beszélt arról is, az exportot jelentősen szeretnék növelni, de az európai piacon a következő években óriási bővüléssel nem lehet számolni.
A keleti nyitás stratégia keretében ösztöndíj-programot is indítanak. Szijjártó Péter azt mondta, újabb kétezer hallgatót kívánnak Magyarországra vonzani.