Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egységes közszolgálati képzés otthona lesz

Tavaszra befejeződik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa főépületének felújítása - jelentette be Fürjes Balázs kormánybiztos a kiemelt kormányzati beruházásban megvalósuló építkezés sajtóbejárása előtti tájékoztatón szerdán Budapesten. Képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2013-07-10 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:33.028046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánybiztos hozzátette: a teljes campust a tervek szerint 2015 szeptemberében, tanévkezdéskor veszik birtokba a rendészeti és a civil közigazgatási képzések hallgatói. A nettó 25 milliárd forintos összköltségű beruházást 80 százalékban EU-s forrásból finanszírozzák - tette hozzá. Elmondta, hogy az egyetemi épületegyüttes, a campus felépítése a tervek szerint halad, most pedig látványos szakaszához érkezett a műemléki felújítás.

['\n\t\t\n\t\tA munkálatok eredményeként a Pollack Mihály tervezte épület sokéves pusztulás után megújul, és otthont ad az egységes közszolgálati képzésnek. Így a városban egymástól távol működő karok hallgatóit a Ludovika épületében, a mellette lévő Orczy-kertben, illetve a szomszédos területeken oktatják majd.

\xa0\xa0', ' \n']

['\n\t\t\n\t\tFürjes Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemi képzés jövőbeni székhelyét eleve oktatási célra tervezték. A most restaurálandó műemlék épület alapkövét 1830-ban tették le, az oktatás azonban - történelmi okok miatt - 1872-ben kezdődött csak el. Szólt arról, hogy megújul a kulturális örökség részét képező történeti kert is, amelyet a 18. században még az Orczy bárói család alapított. Ezzel ezer négyzetméterrel nő a Budapest belvárosában található zöldfelület, valamint - mivel a közpark nyitva áll majd a lakosság előtt is - bővülnek a fővárosiak, köztük a józsefvárosiak szabadidős, kulturális és sportolási lehetőségei.', '

\n']

A sportolási lehetőséghez tartozik az 1300 ember befogadására képes sportcsarnok, amelyet használhatnak a budapestiek, ahogy a lovardát is. A rendőrtiszti képzés és a rendőrkollégium jelentős mértékben növeli majd a közbiztonságot - mondta a kormánybiztos, megjegyezve, hogy még a Bárka Színház egyik próbaterme és a díszlettára is helyet kap a campuson.

Kapcsolódó elemek