Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem az e-útdíj akadt meg, hanem a szocialisták lemeze

Az e-útdíjat és a takarékszövetkezeti integrációit is törvény szabályozza, ezért az nem lehet törvénysértő. Az e-útdíj, Európában széles körben elterjedt megoldás, amelyből az útfenntartás költségeit az utakat használók az igénybevétellel arányosan fedezik.


Dátum: 2013-07-10 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:36.862199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az e-útdíj rendszer indulása óta huzamosabb fennakadás nélkül működik, az eddigi ügyfelek mindössze 1%-a jelzett valamilyen technikai fennakadást. Az első napokban tapasztalható szinte valamennyi fennakadást kiküszöböltek az Állami Autópálya Kezelő munkatársai, akadálymentesen működik az értékesítés is. Az e-útdíj rendszer napok alatt növi ki az indulással együtt járó gyermekbetegségeket, és olyan rendszerré válik, amely egyaránt alkalmas a helyi forgalomban alkalomszerűen közlekedő fuvarosok és a legnagyobb európai fuvarozócégek igényeinek a kiszolgálására. A mezőgazdasági termelők illetékmentességet kapnak a székhelyük vagy lakóhelyük és a művelésük alatt álló termőföld, tanya vagy használatában lévő telephely között, termény szállítása esetén. Ugyancsak hazudnak a szocialisták a takarékszövetkezetek ügyében is, hiszen ahogy azt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is megerősítette a törvény mind a betétesek, mind a tulajdonosok számára a jelenleginél biztonságosabb és versenyképesebb takarékszövetkezeti rendszert garantál.

Kapcsolódó elemek