Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Burkolt tandíj és értelmiségi adó a felsőoktatásban

Drága lesz a kollégiumi férőhely, ha a kormány a magántőke bevonásával oldja meg a bővítést és a felújítást - hangzott el a Fidelitas keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Szakértők szerint a hallgatóknak akár 40-50 ezer forintot is kell majd fizetniük egy-egy férőhelyért - mondta Dobó László, a parlamenti Fidesz-frakció tagja, a Fidelitas alelnöke.


Dátum: 2003-08-12 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:54.057195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett arra, hogy a kabinet programjában tízezer új kollégiumi férőhelyet ígért. A kormány ígéretéből kihátrál, hiszen csak részben kíván új kollégiumi férőhelyeket létesíteni - mondta a politikus. A Fidelitas attól tart, hogy a magántőke bevonásával az oktatási tárca burkoltan be kívánja vezetni a tandíjat.

Dobó László hangsúlyozta, hogy a magántőke bevonása után a hallgatóknak a befektetőkkel kell majd megállapodniuk a férőhelyek kapcsán. "Így már a kollégiumok is eladók" - tette hozzá.

Nemzetközi példát említve elmondta, hogy Németországban is sok gondot okozott a magántőke bevonása a kollégiumi férőhelyek bővítése, felújítása során.

Nyitrai Zsolt Fidelitas-alelnök arról beszélt, hogy miközben a "Medgyessy-csomag" keretében 3,4 milliárd forintot vonnak ki a felsőoktatásból, egyes hírek szerint a tárca 2 milliárd forintos tőkével, közoktatási szakszolgáltatással foglalkozó kht.-t kíván alapítani.

Kérdésre válaszolva jelezte, hogy az ügyben írásbeli kérdést intéznek Magyar Bálint oktatási miniszterhez.

Nyitrai Zsolt az új felsőoktatási koncepció kapcsán hátrányosnak nevezte a diákhitel tervezett átalakítását és az úgynevezett értelmiségi adót, vagyis azt az elképzelést, hogy akik a felsőoktatásból kikerülve elhelyezkednek, húsz éven keresztül folyamatosan járuljanak hozzá a felsőoktatási kiadásokhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek