Szeptembertől minden pedagógus megkapja a bejelentett béremelést
Várhatóan július 24-én tárgyal a kormány arról a foglalkoztatási rendelettervezetről, amely szabályozza majd a pedagógusok munkaszervezését és munkaterheit is - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Dátum: 2013-07-11 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:38.342490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán kitért arra: szeptemberben a pályakezdő pedagógusok kiszámíthatóbb iskolarendszerbe lépnek be, ennek következtében a pályájuk is kiszámíthatóbb lesz, és 50-60 ezer forinttal több lesz a kezdő fizetés, mint most. Pályájuk elején, amikor a gyakornoki státuszból továbblépnek a pedagógus I. kategóriába, nagyobbak lesznek a béremelkedések, a későbbiekben pedig eljuthatnak akár a mestertanári besorolásig is - hangsúlyozta.
Balog Zoltán szerdán Tatabányán, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint 150 ezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jével. Elmondta, hogy a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek, a következő négy évben, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés.