A választási szabályok tiszták, szemben Vadai viselt dolgaival
A választási és a kampányfinanszírozási szabályok igen egyértelműek, szemben Vadai Ágnes és a maffiabaloldal viselt dolgaival - reagált közleményében a Fidesz Sajtóiroda a DK-s politikus sajtótájékoztatójára.
Dátum: 2013-07-11 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:41.946794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Igen elgondolkodtató a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány honvédelmi államtitkár asszonyának hangos kiállása a kémkedési ügyben első fokon elítélt Szilvásy György mellett. Ahogy az is elgondolkodtató, hogy éppen egy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja ügyében tettek ellene feljelentést.