Átlátható földbirtokviszonyokat akar a kormányzat
A kormány tiszta, átlátható földbirtokviszonyokat akar teremteni - hangsúlyozta a vidékfejlesztési tárca államtitkára a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság soproni vándorgyűlésének csütörtöki megnyitóján.
Dátum: 2013-07-11 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:42.656613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szükség van rendezett birtokviszonyokra, szükség van pontos és hiteles térképi adatbázisokra, hogy az agrárium, a vidék és az ország gazdasági fejlesztését szolgálhassuk" - fogalmazott V. Németh Zsolt a Nyugat-magyarországi Egyetemen mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár az általa korszakos jelentőségűnek nevezett földtörvény kapcsán arról beszélt, hogy a jogszabály "nagyarányú átrendeződést céloz meg", amivel az a kormányzat célja, hogy a föld az azon dolgozó magyar gazdákhoz kerüljön, csökkentve ezzel a földvásárlók körét.
"Úgy gondoljuk, hogy az így kialakult 80 százaléknyi kis- és közepes gazdaság megerősítése, és a nagygazdaságok visszaszorítása 20 százalékra azt a mezőgazdaságot szolgálja, ami a vidék megtartó erejének növelését garantálhatja" - jelentette ki V. Németh Zsolt. Hozzátette: "látva az európai földínséget, nem véletlenül kell megvédenünk a termőföldet".
Az államtitkár kiemelte: a kormányzat nem csupán természeti környezetként és termelési terepként, hanem társadalmi-kulturális térként is tekint a vidékre, amelyben az utóbbi adja a két előző jellemző értelmét, ezért a három dimenziót összehangoltan kell fejleszteni. Kitért arra is: a kormányzat kiáll amellett, hogy a haszon a termelőnél jelentkezzen, mellettük pedig minél kevesebb ember "csimpaszkodjon rá erre a szegmensre". Hozzátette: egyaránt cél a kül- és belföldi spekulánsok kiszűrése.