Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Soltész: A családok segítése létkérdés

A szociális ügyekért felelős államtitkár a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorának elmondta azt is, hogy míg a családok segítésének ügye itthon létkérdés, addig az unióban számos családellenes lépés látható.


Dátum: 2013-07-12 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:51.385058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ózd, Sárvár és Tata városa kapta a Családbarát Önkormányzat díjat a Nagycsaládosok Országos Egyesületének döntése alapján. A szociális ügyekért felelős államtitkár a Lánchíd Rádióban elmondta: ezek a települések kiállnak a legrászorultabbak mellett is.

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a családok segítése az egész magyar nemzet szempontjából létkérdés. Hozzátette: az unióban – szemben a hazai értékekkel – számos családellenes lépést láthatunk.

Kapcsolódó elemek