Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztik a szennyvíztisztító telepet Tolnán

Több mint kétmilliárd forintos beruházással korszerűsítik a tolnai szennyvíztisztító telepet, az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés alapkövét pénteken helyezték el a Tolna megyei városban.


Dátum: 2013-07-12 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:53.260982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA nettó kétmilliárd 85 millió forintos rekonstrukcióhoz egymilliárd 756 millió forintos - 84 százalékos - EU-támogatást nyert el Tolna, Bogyiszló, Dunaszentgyörgy, Fadd, Fácánkert és Gerjen önkormányzati társulása - mondta az alapkőletétel alkalmából Sümegi Zoltán (Fidesz-KDNP), Tolna polgármestere.', 'A kivitelezést az Alisca Bau Zrt. és az Euroaszfalt Kft., valamint az Alisca Bau és a Colas Alterra Zrt. konzorciuma 2014 november végéig fejezi be. Korcsmár István, az Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója elmondta: a projekt keretében biológiai tisztítási technológiát építenek ki egy újonnan készülő, ezer négyzetméteres telepen, amely napi 2500 köbméteres kapacitással működik majd. A szennyvíziszapot a telep mellett épülő, 2000 négyzetméteres üvegházban szolártechnológiával szárítják ki. A telep rekonstrukcióján túl 14 kilométernyi vezetéket is lefektetnek, ebből 9 kilométernyi a Dunába vezeti a tisztított szennyvizet.

\xa0\xa0\xa0

A Tolnán és agglomerációjában több mint húszezer embert érintő beruházást az is indokolta, hogy a jelenleg alkalmazott technológiával korábban a határértékeket meghaladó ammónia, nitrit és nitrát került a folyóba, a biológiai szennyvíztisztítással csökken a szerves anyagok kibocsátása.']

Kapcsolódó elemek