Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A horgászok érdekeit is szolgálja az új törvény

A négyszázezer magyarországi horgász érdekeit is szolgálja a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló új törvény, amelyet a közelmúltban fogadott el az Országgyűlés - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken Szombathelyen, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-07-12 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:17:56.733294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


V. Németh Zsolt hangsúlyozta: minden természetes víz kezelője alapvetően az állam, de a következő időszakban a vizek kezelői jogát a horgászok kezébe kívánják adni; édesvízi halászat ezután csak ott végezhető, ahol a horgászok a kezelői jogért nem jelentkeztek. Természetesen a kormányzat nem szeretné, hogy a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező édesvízi halászat kivesszen - fűzte hozzá -, de az új törvény elsősorban a halállomány védelmét és fejlesztését, illetve az élőhelyek megújítását tartja szem előtt, és pontosan szabályozza a halászati tevékenységet. Ökológiai célú szelekciós halászatra ezután is szükség van, hiszen például a Balatonból a busát horgász módszerekkel ezután sem lehet kifogni - mutatott rá. A jövőben is az állam rendelkezik a halgazdálkodási joggal, ezt pályázat útján haszonbérletbe adhatja, a nem állami tulajdonú vizeknél azonban erősebben kötik a tulajdonhoz a haszonbérletet.

V. Németh Zsolt tájékoztatása szerint a halállomány megóvása érdekében a jövőben erélyesebben lépnek fel az illegális halfogás ellen, amelyet több új intézkedéssel szándékoznak visszaszorítani. Ezek közé tartozik például, hogy a rendészeti tevékenységet végző halőrök mellett társadalmi halőröket is alkalmaznak, és a jogszabály lehetővé teszi az illegális halfogáshoz használt eszközök elkobzását is.

Ismertetése szerint az új jogszabály bevezeti a fogási tanúsítványt, amelynek segítségével a hal útja az élelmiszerlánc részeként kifogásától kezdve végigkísérhető. Szintén új elem a szabályozásban a halászati engedély, kereskedelmi célú halászat ezután csak ennek birtokában végezhető.

A szigorítások mellett azonban könnyítések is lesznek. Az államtitkár szavai szerint továbbra is megmarad az állami horgászjegy, de bevezetik majd a kéthónapos időszakra szóló turista állami horgászjegyet.    Hozzátette: természetesen a turista horgászjeggyel rendelkezőknek is számot kell majd adniuk az alapvető horgászati ismeretekről.

Kapcsolódó elemek