Aszfaltkeverő üzem ellen tiltakoznak Nógrád megyében
A közeli Nagylócra tervezett aszfaltkeverő üzem megépítése ellen tiltakozik Nógrád megye hét kistelepülése, mert úgy látják, hogy az ipari beruházás veszélyezteti turisztikai elképzeléseiket. A hét polgármester és a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón fejtette ki érveit kedden.
Dátum: 2003-08-12 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:55.901790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hollókő, Alsótold, Bokor, Cserhátszentiván, Felsőtold, Garáb és Kutasó vezetői elismerik, hogy a Nagylóc zsúnypusztai részén tervezett üzem új munkahelyeket teremtene, de véleményük szerint emellett csak hátrányokkal járna a beruházás. Közös álláspontjuk értelmében vidékük egyetlen vonzereje a természeti szépsége, és ahogyan vonzza a turistákat a jó levegő és a tiszta környezet, úgy taszítaná őket az ipari üzem zaja, látványa, és az esetleges környezeti károk.
Surján László fideszes országgyűlési képviselő, a körzet országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy tudomása szerint a beruházó nem kapta meg az építési engedélyt, mert ahhoz nem járult hozzá a Bükki Nemzeti Park, ám ez a döntés nem jogerős.
"Nehéz nemet mondani egy fejlesztésre, de egy képviselőnek a lakosság akaratát kell képviselnie" - fogalmazott a honatya.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a falvakban eddig 150 tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze. Az aláírásgyűjtést folytatják, és az íveket eljuttatják a szakhatóságokhoz.
MTI - fidesz.hu