Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszterek kedvenc műtárgyai

Miniszterek kedvenc műtárgyai címmel nyílt kiállítás pénteken a budafoki Jazz Galériában. Szelényi Péter, a kiállítóterem tulajdonosa elmondta: az először 1994-ben, majd azóta a választások közeledtével hagyományosan megrendezett tárlattal az a célja, hogy a nagyközönségnek megmutassa, mit gyűjtenek, mik a kedvenc tárgyai az országot vezető politikusoknak.


Dátum: 2002-03-22 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:04.307902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismertetése szerint a felkérésnek ezúttal tizenhárom miniszter tett eleget.

Stumpf István kancelláriaminiszter például egy harminc centiméteres, bronzból készült dísz-hajócsavart, a pénzügyi tárca vezetője, Varga Mihály egy félig kinyílt, európai pénzekkel teli terrakotta pénztárcát adott kölcsön a kiállításra.

Az igazságügy-miniszter, Dávid Ibolya egy térplasztikával, az agrártárca vezetője, Vonza András egy lovakat ábrázoló festménnyel, míg Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter egy mobiltelefonnal járult hozzá a tárlathoz.

A kiállítás a jövő hét végéig - naponta este hat és nyolc óra között - tekinthető meg Budafokon, a Kossuth Lajos utca 90. szám alatt.

Kapcsolódó elemek