Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Indiának különleges szerepe van

Különleges szerepe van Indiának Magyarország Ázsia-politikájában, hiszen az ország a világ legnagyobb demokráciája - mondta Martonyi János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-07-15 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:18:10.874240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA külügyminiszter az indiai kollégájával, Szalman Kursiddal, folytatott megbeszélés után úgy nyilatkozott, hogy a két ország kapcsolatai jól fejlődnek, Magyarország és India hasonló értékeket követ. A kétoldalú kapcsolatok szorosabbá válását bizonyítják az elmúlt időszak látogatásai, és az, hogy a magyar miniszterelnök októberben Indiába utazik - közölte. Elmondta: ő is részt vesz ősszel Indiában az Ázsia-Európa találkozó (ASEM) külügyminiszteri tanácskozásán. Az előző ilyen eseményt 2011-ben tartották Gödöllőn - emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy a Magyarország és India közötti együttműködés köre rendkívül gazdag és gyorsan bővül. India magyarországi befektetéseinek értéke mintegy másfél milliárd dollár, és a cél az, hogy tovább emelkedjen.

\xa0\xa0\xa0

Martonyi János üdvözölte, hogy India szívesen adna nagyobb teret magyar vállalatoknak infrastruktúra-fejlesztési tervei megvalósításában. A magyar külügyminiszter kitért arra, hogy a két ország együttműködésében kiemelten fontos a kultúra. A két nép közötti érzelmi, szellemi és kulturális kötelék segíti a kooperációt más területeken is - mutatott rá.

\xa0\xa0\xa0

Szalman Kursid is azt emelte ki, hogy bár a kétoldalú gazdasági kapcsolatok nagyon fontosak, emellett a magyar és indiai népet erős kulturális szálak is összekötik. Az indiai politikus szerint nagy jelentőségű lesz Orbán Viktor és a vele érkező üzleti delegáció látogatása, akkor majd folytathatják a tárgyalásokat a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről. Szalman Kursid felidézte, hogy 1968-ban a nagyapja, Zakir Huszain, India elnöke eljött Magyarországra, és fát ültetett Balatonfüreden. Hétfőn e fa mellé ő is ültet egyet, aminek az az üzenete, hogy nagyon fontosak a két nép közötti jó kapcsolatok, a béke, a barátság - mondta.

\xa0\xa0\xa0

Az indiai minisztert a sajtótájékoztatón arról kérdezték, aggódni kell-e amiatt, hogy indiai lapok szerint kínai csapatok törnek be Indiába. Szalman Kursid azt mondta, hogy India jó munkakapcsolatot ápol Kínával, a két ország az esetleges problémák megoldására törekszik.\xa0', 'Szalman Kursid vasárnap érkezett háromnapos látogatásra Magyarországra. Az indiai diplomácia vezetője kedden a misszióvezetői értekezleten előadást tart a magyar diplomatáknak az indiai külpolitika fő irányairól, a nemzetközi szervezetek intézményi reformjára vonatkozó indiai elképzelésekről, valamint az ázsiai térség fontosabb politikai és gazdasági folyamatairól.']

Kapcsolódó elemek